2011. okt. 16.

Nyári táborok: Balatonlelle






Tegnap itt voltak a gyerekek.A 3 és 1/2 éves Balázs unokám elém állt: Nagyi! ezeket a tojásokat le kell szedni, már elmúlt Húsvét! Milyen igaza van.. az étkező asztal felett még ott van a húsvéti dekoráció,pedig lassan a legszebb ünnepünkre lehet készülődni.
Valahogy így jártam a nyári táborok beszámolóival is. Pedig elég mozgalmas volt az idei nyár annak ellenére, hogy nem is így terveztem. Véletlenül alakult így, de jó volt.Persze ismét ott van a jó néhány "majdnemkész" munka és valóban, már csak az utolsó simítások hiányoznak.

Már 3. alkalommal tartottuk juniusi lellei táborunkat, ami mint minden évben,most is jól sikerült. Ildi és Zsuzsa nagyon jó programot hozott nekünk. Ildivel egy érdekes módszerrel készülő két rétegű faliképet készítettünk, aminek a lényege, hogy miután megvarrtuk, megtűztük, procionnal megfestettük,a hő hatására az alapként használt filc összezsugorodott így nagyon érdekes felületet kaptunk.
Zsuzsától egy „Free-form curves” technikát tanultuk, majd a sokféle applikációs módszert vette át velünk.(mindegyik munkámat meg fogom mutatni, a bizonyos utolsó simítások után..)

A fenti két munkámat Beryl Taylor, „ Mixed Media Art Quilts” workshopjában bemutatott
technikája alapján készítettem, péntek délután ezt varrtuk a lányokkal.
Két fázisból áll az elkészítése: a blokkokat 5 rétegű, különböző színű, mintájú anyagból varrjuk,majd négy részre vágva összecserélgetve illesztünk össze.A megvarrt kép, tulajdonképpen készen van. Többen itt meg is álltak, mivel teljesen más jellegű lesz az összhatása az utána alkalmazott mixed media technikák után.
Ezután következik a " diszítés":
A készre varrt,hátlapozott munkát először Gessoval le kell alapozni, majd nyomdázunk, stencilezünk,Shiva olajpasztával, akril festékkel színezzük a felületet, mindenki saját fantáziájára bízva.
A kék képemre struktúr pasztával vittem fel levél mintát.
Az alábbi képen a lányok elkészült munkái láthatóak. Igazán szépek,jól sikerültek, ami külön öröm nekem is..

1 megjegyzés:

szizsu írta...

Nagyon jól sikerült a lellei hétvége és itt történt meg az a csoda velem, hogy a bemutatott technika alapján készített képet még a táborban befejeztem. Nóra ezt Veled sikerült elérnem. Köszönöm.