2011. febr. 2.

" Az éjszaka virágai"



a kép címe: Az éjszaka virágai. mérete: 73 X 73 cm.

Ez a " pasziánsz" névre elkeresztelt technika nagyon mutatós és viszonylag gyorsan elkészíthető, így méltán lett népszerű. Mivel úgy látom az idei nyári táborok slágerének ígérkezik, azért ne felejtsük el, hogy a névadója és egyben akinek köszönhetjük ennek megismerését itt Magyarországon:Szánky Judit foltvarró társunk.
Először a júniusi balatonlellei táborunkban tanította, majd novemberben a Határtalanul kiállításunkon.
A mellékelt munkámat a júniusi táborban varrtam meg , csak a hátlapozása hiányzott.Végül a novemberi kiállításunkra készültem el vele. Mivel nehezen fotózható a színei miatt ( na meg az állandó időhiány..) eddig nem sikerült betennem ide,a blogomba.
Amit tudhatunk erről az eddig ismeretlen technikáról: egy kanadai foltvarró hölgy találmánya, aki már 10 éve nincsen közöttünk.
Judit 2 éve Belgium éves kiállításán látta meg a faliképet.
Itthonról írt a belga céhnek, tudnának-e segíteni abban hogy többet tudhasson meg arról, hogyan készül ez a kép.Nagyon készségesen elküldték egy belga foltvarró nevét, címét, aki szintén segítőkészen megadta a leírását. Judit nyelvtudásának, hosszas levelezésének és ügyességének köszönhetően megvarrta a szép képei, majd a fent nevezett két helyszínen megtanította nekünk is. Úgy gondolom neki is örömére szolgál, hogy sikerült velünk is megszerettetnie és egyre több elkészült szép alkotást láthat.
Gondolom ( eleinte) csodálkoztak az anyag árusaink, hogy hirtelen megnőtt a kereslet a nagy mintás, korábban a foltvarrók számára használhatatlan, észre sem vett anyagok iránt.De "rugalmasak" és egyre nagyobb és szebb választékkal kényeztetnek el minket.

Végül mellékelek egy nem éppen minőségi képet az eredeti anyag megmaradt darabjaiból, amolyan: "ilyen volt, ilyen lett" illusztrációnak:

7 megjegyzés:

szizsu írta...

még most is tetszik!

Nóra írta...

köszi!A beigért "gyógykezelés" még hátra van..

Newsee írta...

Nekem is tetszik, annyira szépen megalkottad az összhatást ! Vonzza a szemet :-)

F.Gina írta...

Gyönyörű, de az "egyszerűen elkészíthető"-vel vitatkoznék :)))
Bár majd ha elkezdem végre, akkor kiderül...

dixike12 írta...

Nagyon klassz, a várba nem tudtam benevezni erre a tanfolyamra, valahol talán még majd sikerül. Tényleg egyszerű??? mert én inkább bonyolultnak látom, vagy csak aprólékos munka??,

Névtelen írta...

Nagyon szép. Mintha egy üvegtéglán át néznénk. Persze kellett hozzá az anyag különlegessége is.

Úgy tűnik, technikailag az egyblokkos, csak más logika szerint vannak a darabok öszevarrva. (mondom én, aki egyblokkost se csináltam soha)

Nóra írta...

Ginám!
Azt nem állítottam, hogy egyszerü, csak viszonylag gyorsan elkészíthető úgy általában a "foltos" munkáink időigényéhez képest,:-)) Ahogyan ismerlek, egy-kettőre megvarrod a Tiedet!
Dixike!
Boztosan lesz rá lehetőséged!inkább odafigyelést és pontosságot igényel.
Márta néni! Jól gondolod, mert van hasonlóság!

És köszönöm a hozzászólásotokat, Newsees, Neked is!