2009. ápr. 6.

PRÁGA


Ismét egy kellemes hétvégi programot tudhatok magam mögött:Prágában voltunk,a Nemzetközi Patchwork kiállításon.Pénteken korán reggel indultunk, így már 3/4 12-kor meg is érkeztünk a szállásunkra.Eredetileg a pénteki napot a kiállítás átböngészésére terveztük, de mint ismeretes szombatra Obama Prágába érkezett, így megfordítottuk a programot és rövid felfrissülés után elindultunk egy kis városnéző körútra.A verőfényes napsütésben ismét megcsodáltuk a főbb nevezetességeket.Rengeteg ember sétálgatott a belvárosban, a hirtelen jött nyári kánikulában.
De a gondolatainkat és kíváncsiságunkat nem sikerült elhessegetni, hiszen utazásunk célja elsősorban a kiállítás volt.Másfél óránk maradt, hogy gyorsan körbenézzük a kiállításon,amit aztán szombaton szép kényelmesem folytattunk.
Meglepően sok volt a kiállított munka, a tradicionális kisebb arányban.Az amúgy is számomra kedves artquiltek között volt néhány szép, érdekes munka.És itt kell megjegyeznem: a mi magyar kiállítóink csak emelték a kiállítás színvonalát,jó volt nézni egy csokorban a szép,többségében már általunk ismert műveket!

Amire " irigykedtem":

- nagyon jó a saját kiadású patchwork újságuk!Már a nyomtatás, maga az újság minősége is, de a lényeg, ami benne van: mindegyikben más-más technikával készült falikép,takaró vagy néha táska lépésről lépésre leírva, képekkel illusztrálna.
- a varrógép bemutatók, márkánként 2- 2 különböző helyen is.Akinek kedve volt, ki is próbálhatta az éppen ismertetett újdonságot.
Nagyon sok árus ( nem tudnám összeszámolni ) kínálta a különböző minőségű méterárújukat.Itt is voltak gyönyörű amerikai anyagok, bár mi magyarok most igen kiváltságos helyzetben vagyunk a Szent István krt-i kínálattal úgy árban, mint választékban!
Szépen megszervezett kiállítást láttam, a kiállított munkákról készült képeket a képtáramban megnézhetitek:

http://xfree.hu/keptar.tvn?f=boszi99

4 megjegyzés:

katafolt írta...

Köszönöm a képes beszámolót !

Nóra írta...

igazán nincs mit!:-))

ezkriszti írta...

Prága és Patchwork. Remek párosítás. Megyek a képtárba izibe. Obama is a kiállításra jött? ;)

Nóra írta...

Obama "csak" a belvárosba.
nem tudja, miről maradtle..:-))