2014. ápr. 14.

Vihar

                                                                 Mérete: 69 x 92  cm

Már egy éve hogy  Polyák Ildi és Kacsuk Évi  egy szuper jó  Textil kurzust szervezett, " A fehér vászontól a műalkotásig" témakörben.Hétvégenként  8 alkalommal találkoztunk és valóban  festetlen, fehér anyaggal kezdtünk, megfestettük különböző eljárásokkal, majd  ki-ki elképzelése szerint választott egy témát, ami alapján a már megfestett anyagokból Ildi és Évi útmutatása alapján varrtunk meg egy-egy képet.
 Az én témám a vihar volt és  a fenti kép lett a végeredmény.Már régen elkészült, de sokáig nem sikerült  a színei miatt viszonylag élethű fotót készítenem, majd el is feledkeztem róla, hogy feltegyem a blogomba. Tegnap a közgyűlésen ismét találkoztam Enikővel,akivel együtt voltunk ezen a   tanfolyamon és korábban  már többször reklamálta hol van a kész képem? Így most  magamba szálltam és mielőtt ismét elterelődnének a gondolataim, feltettem ide.
A téma választásomhoz elég jól sikerült az anyag  festése, felületéhez még  shiva olajpasztát használtam.
Szeretem ezt a képemet, bár talán nem kellene írnom, mert az igazság az, hogy az eddig elkészültekere ez mind érvényes..

még egy hangulatos kép a festős hétvégéről, festés közben:


Körmánia " Tanulj meg szép köröket varrni"

                                                                         Álmok 55 X 110



A fenti cimmel tartott Winnie Egjefort tavaly Tiszaújvárosban  tanfolyamot,  ahol egy praktius módszert tanulhattunk meg, hogyan lehet egy munkánkba köröket szépen és könnyen bevarrni. Balatonlellén ezt gyakoroltuk a lányokkal és ennek  illuszrálására varrtam meg  a fenti faliképet, melynek az  " Álmok" címet adtam..

2014. jan. 23.

Kultúraquiltek: Egyiptom


                                           Anubisz és a három istenség jele:Anubisz,Ré,Hórusz szeme

Egyiptom: az első számú kedvencem. Vonzódásom még diák koromban, a történelem órákon kezdődőtt.
Igazi boldoság volt, mikor néhány éve sikerült eljutnom ide, a máig megfejtetlen titkok, misztikumok világába..
Mikor Ildi választása Egyiptomra esett , rögtön tudtam, hogy Anubisz, a második lefontosabb istenségük ott lesz képemen. És akkor jöjjön  egy kis leírás:


Az egyiptomiak egyes természeti jelenségekben természetfölötti erőknek a megtestesülését látták, melyet a hieroglif írásban, a művészi ábrázolásokban emberi, állati, növényi vagy akár egy tárgy alakjában mintáztak meg. Egy-egy isten megjelenhetett nemcsak emberi, hanem állati alakban is, sőt nagyon gyakran az emberi testet állatfejjel olvasztották egybe..
Az isteni erők sokféleképpen való megtestesítése mellett az egyiptomi vallás legjellemzőbb részei a napkultusz és a halotti kultusz. Ahogy a földi élet Ré napsugarának köszönhető, úgy a halál utáni továbbélés, a fennmaradás lehetőségét az Ozirisz -hitben található, s ennek része volt a mumifikálás, amivel a test túlvilági életét is biztosítani akarták.Az ókori egyiptomiak istenei a természet láthatatlan erőit testesítették meg. Csak néhányuk visel emberi formát, sok közülük állat (vagy részben ember, részben állat, például madár, rovar, hüllő) alakjában jelenik meg, de ezek inkább elrejtik, mint felfedik igazi természetüket.
Anubisz: Ámon Ré mellett, Anubisz volt az alvilág másik legfontosabb istene.
.Ő volt a titkok őrzője, a sírkamra istene, a halottak útjának sakálfejű megnyitója,.. Ábrázolása sakálfejű ember, vagy fekvő sakál. Gyakran visel uszeh gallért a nyakában., fején olykor a Kettős- koronát.. Fekete színe szimbolikus, a túlvilágra és az újjászületésre utal.
Az ókori egyiptomiak hite szerint az elhunyt lelkének a halál után útra kell indulnia a Duat kísérteties birodalmába. A Duat egyszerre jelenti a csillagok között található, ragyogó másvilágot és a sötét, démonok és szörnyek által benépesített alvilágot, amelyen szűk, csapdákkal teli ösvény húzódik keresztül. Ezen az utazáson  Anubisz játssza a lélek kísérőjének szerepét.
Azt tartották róla, hogy ha rátette kezét a múmiára, akkor varázs révén „Ah”-ba, boldog állapotba, lelki világosságba jutott a halott és ennek az érintésnek a következtében új életre kelt. 

Egyszínű vászonra nyomtattam ki a hieroglifa mintázatot, erre applikálta Anubisz alakját , valamint a  kép jobb oldalára a három istenség jelét:

 Anubisz.   
 Ré Napisten a világ teremtője, az istenek királya. Ábrázolásokon emberalakban, fején ureusz-kígyós napkoronggal, máskor sólyomfejű emberalakban, napkorongot viselve ábrázolták.
Hórusz szeme.
Hórusz az egyik legfontosabb egyiptomi isten A róla alkotott elsődleges elképzelés szerint az ég hatalmas ura. A magasban szárnyaló sólyom megtestesítője. Az egész eget átfogó madár szemei a hold és a nap, szárnyai átölelik az egész földet. A Hórusz szeme szimbólum az egyiptomiaknál a megújulás jelképe volt. A Hórusz-szeme nyakláncot a múmiák azon részére tették, ahol a belső szerveit kiszedték.


2013. dec. 24.

Karácsony

Áldott , szeretetteljes karácsonyi ünnepeket kívánok!

2013. nov. 13.

Kultúraquiltek: Kanada

                                                                 Montreáli Olipmpiai Stadion

A következő " állomás" Kanada volt.
A neten kutakodva találtam és választottam a montreáli olimpiai stadion egy kivilágított,éjszakai képét.
1976-os  nyári olimpiai játékokra épült  Kanada legnagyobb, 56 040 fős, a  „ The big O” becenevet kapott stadiona, melynek 175 méter magas  tornya a világ legmagasabb ferde tornya.
A nyári olimpiai játékokon 178 magyar sportoló képviselte országunkat. Az olimpián a magyar csapat 22 érmet – 4 arany- 5 ezüst- és 13 bronzérmet – nyert.
.Az olimpia után a Montreal profi  baseball- és kanadai futball csapatok otthona lett. Jelenleg különböző eseményeknek, koncerteknek, kiállításoknak, és egyéb nagyszabású eseményeknek  ad helyszint..
Az " ihletet" adó kép: 
                                                                 Noc Montreal Na Pulpit

2013. aug. 7.

2013 –as EQA pályázat témája: MOZGÁS.

                                                    " PERPETUUM MOBILE"

A kiírt pályázatra, országonként különböző színben kellett 12 db 25 cm-es egyenlő oldalú  háromszöget varrni.A háromszögekből kettő hatszöget állítanak össze, melyeket  előszőr  augusztusban Birminghamben állítanak ki, majd elindulnak a néhány éves nemzetközi  körútjukra.

 Magyarország a NARANCSSÁRGA színt kapta.


Az enyém címe: PERPETUUM MOBILE, melyet  saját festésű anyagokból készítettem.

2013. júl. 2.

Kultúraquiltek: Mongol invázió

Kultúraquiltek következő témája Mongólia volt.
Nem egyszerű, mivel Mongóliáról nem sok az ismeretem.
Bizonyára nem csak nekem: első gondolatom vele kapcsolatban Dzsingisz kán és az őt övező legenda, amiről elég sokat olvashattunk.



Kevés vitatottabb személyisége van a történelemnek, mint Dzsingisz kán. Neve hovatovább egyet jelent a kegyetlenséggel, az esztelen vérengzéssel, a szadizmussal, egyet jelent a rombolással, a népirtással, a vandalizmussal.. Dzsingisz nevét még napjainkban is babonás tisztelet övezi, bár a nagykán alakja egyre messzebbre tűnik a legendák ködében.
Minden kétséget kizáróan a mai napig a leghíresebb mongol a világon, s máig a mongol nemzeti öntudat megtestesítője.
Dzsingisz kán történelmi szerepének az értékelése nem egyszerű feladat, mivel bármiféle objektív igazságkeresés jegyében sem tudunk megfeledkezni a vérnek és könnynek arról a tengeréről, amely a hódítások nyomán tört fel Ázsia földjéből.. A mongol seregek tevékenysége nyomán pusztított az éhínség és a döghalál. A hódítások után azonban új államok születtek, melyek sajátosan egyesítették magukban a letelepedett népek szorgalmát a pusztalakók dinamizmusával. Az is sajátossága még a tragikus események elemzéseinek, hogy szinte kivétel nélkül nem mongol források alapján készültek, melyek tudatosan színezik az események valóban kegyetlen vonásait, s olyan rémtetteket is a hódítóknak tulajdonítanak, amelyek valójában meg sem történtek.

Mivel a birodalom területe hatalmas volt, Dzsingisz kán nagyban befolyásolta az ázsiai országokat, legjobban Kínát és Oroszországot Eltörölte a korábbi arisztokráciát minden meghódított területen. Seregei rengeteg szenvedést okoztak a megtámadott országoknak, egész  népeket írtottal ki. A hatalom megszilárdulása után voltak Dzsingisznek haladó intézkedései is. Megalkotta az addigi legnagyobb postai szolgálatot és elterjesztette a mongolok között az egységes ábécét, annak ellenére, hogy analfabéta volt. Nem tűrte a kínzásokat, adómentesítette az orvosokat és tanárokat, megengedte a vallásszabadságot


A tatárjárás az Európa elleni mongol inváziót, ezen belül Magyarország 1241-42-es megszállását jelenti. A mongolok támadása a  13.századi Európa történelmének egyik meghatározó eseménysorozata volt
A mongolokat a magyar történetírók tévesen tatároknak nevezték, mivel a  Fekete-tengertől  északra élő  törk nyelvű  népcsoportok egy része behódolt a mongoloknak, felvette az egyik mongol törzs, a ta-ta nevét, és segédnépként részt vett a mongolok hadjárataiban. A tatárjárások borzalmait és a lakosság felháborodását jól tükrözi a magyar népnyelv, amely a tatár népnév elé gyakran tette oda a kutyafejű jelzőt.

Tehát a témánál maradtam és egy, a mindent lángba boritó harci jelenetet varrtam meg,
saját festésű selyem molinóval dolgoztam aplikálással, fekete alapra,  felületén shívázva.